Reggel felébredve elkezdtem összeszedni a cuccaimat, és készülődtem a reptérre, hogy visszarepüljek Angliába. Belenézve a tükörbe azt láttam, hogy a fejem elkezdett torzulni. Azt már tegnap is láttam, hogy a sok érzéstelenítő miatt a fejem megnyúlt, de az a dudor most elkezdett ereszkedni a homlokomra. Nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, húztam rá egy bő baseball sapkát, ami nem ért hozzá a sebes részhez, és indulás a reptérre.
Szerencsére nem kellett levennem a sapkát az útlevélellenőrzésnél, mert mondtam a vámosnak, hogy ha nem muszáj, akkor a fejemen hagynám, mert eléggé sebes a fejem. Mire hazaértem, a homlokomon lévő dudor már a szemöldökömnél járt. A döbbenet reggel ért, amikor felkeltem. A fejem totál átformálódott, olyan lettem, mint valami félelmetes balkáni sittes. A gyerekek, amikor hazajöttek a suliból, féltek tőlem. Az asszony nem mutatta, de láttam rajta, hogy nagyon kiakadt. Eluralkodott rajtam a pánikhangulat, és írtam gyorsan Balázsnak. Közben beugrott, hogy kérdezte tőlem, mikor megy a gépem, hogy ne legyen gond a határon, meg, hogy úgy fogok kinézni, mint aki Klicskóval boxolt 10 menetet, de ez valahogy nem ragadt meg a műtét utáni állapotban a fejemben.
Gondolom, már akkor látszott, hogy a laza kötőszövetemnek és a brutális mennyiségű fájdalomcsillapítónak ödéma lesz a vége. Balázs megnyugtatott, hogy pár nap és le fog menni.
Kellett egy kis idő, míg én is átéreztem a nyugalmat, ami belőle jött. Ő napra pontosan megírta, hogy mikor lesz látható a javulás, és mikor fog teljesen elmúlni. Na, innentől kezdve a para átment viccfaktorba, mert mindenkinek küldözgettem a pózolós képeket, és hiába néztem ki nagyon brutálul, én élveztem, hogy ideiglenesen úgy festek, mint egy ukrán gengszter, nem pedig úgy, mint egy szimpatikus srác :-)
Minden nap, ahogy egyre ment le az ödéma, újabb karaktert formált meg az arcom. Voltam szimpatikus olasz gőzmozdony vezető, mongol bérgyilkos és ukrán boxoló. Aztán a hét végére visszaállt minden az eredeti állapotra, amit persze nem bántam.
